2017 - Mogyorós pele

Amit a mogyorós pelékről mindenkinek tudni lehet.

Hol találkozhatsz velünk? Klikk ide!


 

 A Vadonleső Program 2017-ben a mogyorós pelét választotta Az Év Emlősének.

 A mogyorós pele (Muscardinus avellanarius) hazánkban 1974 óta védett, természetvédelmi értéke 50 000 Ft.

Elsősorban erdőmelléki cserjésekben, bozótosokban, bogyós termésekben gazdag bokorszinttel rendelkező erdőkben él.

Nyugat-Európában az egyik legfontosabb tápláléka a mogyoró (neve is innen eredeztethető), míg a Kárpát-medence mogyoróspele-populációi sokkal szélesebb táplálékspektrumról választanak (som, makk, csipkebogyó, kökény, stb.).

Alkonyati, éjszakai aktivitású rágcsáló, nappal jórészt a fészkében tartózkodik. Kétféle fűfészket készítenek: a kifejlett állatok alvófészke gömb alakú, oldalán a bejárattal, átmérője 60-80 mm. A költőfészek átmérője eléri a 90-120 mm-es nagyságot, jobban fűzött és puha béléssel (pl. termések repítőszőrei) rendelkezik. 

Évente kétszer szaporodnak, az első ellésben általában több kölyök születik, számuk a hetet is elérheti. A fiatalok 18 nap után nyitják ki a szemüket, és mintegy 35-40 nap elteltével önállósodnak. Természetes körülmények között 4-6 évig is élhetnek.

Magyarországon augusztus végétől májusig alszanak valódi téli álmot. A téli álom alatt a vérük hőmérséklete (testhőmérséklet) 0,25-0,5 ºC-ra zuhan (a normális testhőmérséklet 34-36ºC között van) és szívük percenként egyet dobban. 



 PELE VERSEK

Ijjas Tamás - BUNDAMELEG ÁLOM
Ág-villában pelefészek,
benne pulyák heverésznek.
Puszilkodnak, de merészek!
Mogyorós csók felerészben.

Ma az égbolt mogyoróhéj,
pelék közé kucorodnék,
mondanám, hogy szia, jóéjt
– szertefutnak. De… de… ó mért?

Egy akadály csak a napszak,
a pelék mind belealsznak
ha az erdő csupa napszag,
éjjel állnak napi harcnak.

Tehát ember, ha feléled,
nem láthatja a peléket,
de álmába be-betérnek,
bundameleg lesz kezében.

 

Lackfi János - PELE-REPP
Bokron-cserjén csavarog a mogyorós pele,
Úgy rágcsál, hogy rezeg még az agyveleje is bele,

Csak éjszakánként kotorász, és hagyja el a fészkét,
Méterrel a föld felett lebeg a kérója, na még szép!

Ha támad a tél, bevonul a föld alá, fedezékbe,
A téli álomtól simán lehűl, fagyálló a vére.

Tavasszal termelik rakásra a pele-gyerekeket,
Szülnek ötöt-hetet, aztán újra mehet a menet.

Igazi ínyencként kökénnyel-sommal eszi a bogarakat,
De ő maga is kaja, köztük a nyest, nyuszt, bagoly arat.

Azt a csóri pelét, melyet ezek nem tesznek taccsra,
Könnyen elmajszolja az első kóbor macska.

Nem mondom, hogy az öreglány irtóra nem aranyos
De a pele százszor cukibb, mint a legédesebb anyós!

Pelegyilkos, gondold meg, mielőtt még belezel,
Mert példányonként kiröppen a zsebedből ötvenezer!

Különben is, tuti biztos, ha egyszer végzel vele,
Álmodban utána visszajár, s téged rágcsál a pele. 

 

Molnár Krisztina Rita - A PELE MEG ÉN
Bevallom, mindeddig nem gondoltam bele,
nem jutott eszembe méreckedni vele,
hisz csak egy rágcsáló a mogyorós pele…
de most mindenfélét elolvastam róla,
s rá kellett ébrednem a tiszta valóra:
hogy bennem s a pelében egyazon óra
ketyeg! Nyáron nyüzsög, ugrál, rügyet rágcsál,
mogyorót tör, fűfészket fon, kicsit táplál,
s ha a fények rövidülnek, őszre jár már,
lelassul, álmoska. Lustán szöszmötölget,
nem bírja az ébrent, járatába dőlhet
a kétdekás gombóc. És tőle a földet
megfordíthatják a feje tetejére,
nem fog tudni róla, épp ahogy a télre
sem emlékszik majd. Csak örül, hogy túlélte.
És ez a pötty mogyorós – éppúgy, ahogy én –,
hűségesen éldegél a lakóhelyén.
Bogyóért megy, kószál, de szépen visszatér.
És még abban is rokon, hogy inkább éjjel
éber, mert rátör a gyümölcs-szedő kényszer,
de hogy reggel futkosson, meggondolja kétszer.
Másban nem hasonlítunk. Tenyerembe fér.
Bár azt hiszem, jólesne egy olyan tenyér,
amibe én férek, de… csöpp pele-remény.

 

Tóth Krisztina - PELE
Bundás kis állat a pele,
az erdő tele van vele.
Dió a fő eledele,
de előfordul, hogy bele-
kóstol a gyümölcsbe, tojásba,
télre meg üregekbe ássa
magát és alszik tavaszig,
addig nem eszik, nem iszik,
ilyenkor pihen a bele:
csak aztán töm mindent bele.

Kiss Judit Ágnes - A PELE TELE
Kis fészkén alszik a pele –
le is lóg róla a fele.
Ha fújja észak vad szele,
aggódom, mi lesz majd vele.
 
Ha jön az ősz első jele,
attól függ, élelmet lel-e,
elalszik, s míg a hasa tele,
tavaszig szundít a pele.
 
Így telik az egész tele,
reggele, estéje, dele.
Jóllakott, teli a bele,
hibernálódott a pele.
 
Pisil-e? Sóhajt-e? Nyel-e?
Hogy alszik ennyit a pele?
Megvan rá a maga csele,
úgyhogy mi ne szóljunk bele!


Tamás Éva Játéktára
DAL A MOGYORÓS PELÉRŐL


 

 


Pele, ébresztő!

A Magyar Természettudományi Múzeum április 28-án, pénteken 10 és 12 óra között ad otthont a „Pele, ébresztő!” évadnyitó rendezvénynek, amellyel az idei Év Emlőse programsorozat indul útjára. A rendezvényt dr. Rácz András környezetügyért felelős helyettes államtitkár és dr. Korsós Zoltán, a múzeum főigazgatója nyitja meg. A délelőtt során kortárs költőink vadonatúj peleverseiből válogat Für Anikó színművésznő, Gryllus Vilmos pele-, ürge és egyéb állatos dalaiból énekel, Bakó Botond, a Vadonleső Program munkatársa pedig a pelék életének rejtelmeibe kalauzolja el a vendégül látott gyerekeket és a sajtó képviselőit.
2017-ben az Év Emlőse címet erdeink, bokrosaink egyik legkisebb termetű, aranybarna bundájú rágcsálója, a mogyorós pele kapta. Ezt a címet immár negyedik éve a Vadonleső Program adományozza azoknak a védett, vagy fokozottan védett, sok esetben veszélyeztetett hazai emlősfajoknak, amelyek társadalmi elfogadása és védelme kiemelt természetvédelmi feladatunk. A mogyorós pele este ébred, éjszaka futkos a lombos ágak takarásában, keresi a cserjék virágait, terméseit, gyümölcseit, de a hajnal már az öreg fák odvában, vagy az ágak közé font, gömb alakú fűfészkében éri.  A zord téli időszakot azonban valódi téli álomba szunnyadva többnyire a föld alatt dermedve vészeli át. Szíve percenként egyet ver, nem eszik, nem iszik akár hét hónapon keresztül.
Az Év Emlőse programsorozathoz különböző országos pályázatok is kapcsolódnak: lesz mogyorós pele-, és pelevers-illusztráló-, valamint természetfotó pályázat, de „Eszperente pele vers és mese verseny”-t is hirdet a Vadonleső Program. A Magyar Természettudományi Múzeum májustól október közepéig tartó rajzpályázata természetesen a mogyorós peléhez kapcsolódik. Az év során számos alkalommal, rendezvényeken és fesztiválokon csatlakoznak írók, költők, zenészek és képzőművészek – Für Anikó, Molnár Krisztina Rita, Tóth Krisztina, Gryllus Vilmos, Ijjas Tamás, Lackfi János, a pécsi Tamás Éva Játéktára zenekar és még sokan mások– a programsorozathoz.
               
    Hangulatképek a "Pele, ébresztő!" -ről:


 

 


A 2017. május 22-én a Biodiverzitás napján, Szegeden készült fényképeket itt nézheted meg:


 

Őrségi pele-futam: akadályverseny az "Év Emlőse: a mogyorós pele!" alkalmából


Az "Év Emlőse: a mogyorós pele!" ünnepélyes vidéki programját 2017. szeptember 27-én rendezte meg az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóságban,  a Szalafő-Pityerszeren található Népi Műemlékegyüttes udvarán.
„Őrségi pele-futam” címmel, egynapos akadályversennyel tarkított programot szervezett a Földművelésügyi Minisztérium Természetmegőrzési Főosztálya által fenntartott Vadonleső Program és az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság.  Az Év Emlőse programsorozat keretében a hagyományoknak megfelelően ebben az évben is gyerekek, tanulók és más érdeklődők számára élményekben és ismeretekben gazdag játékos programmal várta az érdeklődőket a Vadonleső Program az Őrségben.
2017-ben a védett hazai pelefajok, azon belül is a mogyorós pele került az országos figyelem középpontjába. A Vadonleső Program kezdeményezésére a tíz hazai nemzeti park igazgatóság valamint számos civil szervezet és tudományos műhely is népszerűsítette ezeket a rágcsálókat ebben az évben. Országos szinten „eszperente” mese- és vers író pályázat mellet több kortárs költőnk által írt peleversekre szóló rajzverseny is tarkította az idei  pályázatok palettáját. De születtek peléről szóló dalok is Gryllus Vilmos és a Tamás Éva Játéktára pécsi zenekar jóvoltából.
Az Őrségi pele-futamon V. Németh Zsolt Államtitkár Úr és dr. Markovics Tibor Igazgató Úr köszöntőjét követően megnyílt a „Pelék, versek, képek” Pele-vers rajzpályázat őrségi gyerekek munkáiból készült kiállítása a pityerszeri pajtában. Ugyanitt Bakó Botond, a Vadonleső Program munkatársa „PeleVízió” címmel tartott vetítettképes előadást. Az előadás után indult az „Őrségi pele-futam”, azaz számos játékos és tudományos kihívásokkal tarkított akadályverseny, amelynek témáját a pelék életének egyes szakaszai szolgáltatták. Volt pele-kirakó, pelekölyök mentés gumikötélen, peleétkek válogatása, pelemenekülés a ragadozók elől, peleálom és még rengeteg „pelesleges” feladat. Az akadályverseny ideje alatt természetismereti játékok és szakvezetéses bölényles is gazdagította a programot.

   


 

PÁLYÁZATOK
Az Év Emlőse: a mogyorós pele alkalmából a Vadonleső Program az alábbi pályázati felhívásokat indítja 2017-ben: 

"Pelék és szomszédaik" fotópályázat

Eszperente pele versek (esetleg mesék)

"Pelék, versek, képek" pele-vers illusztrációs pályázat

 

Rózsa Anna műve

 

Hegyi Lilla műve

Szabó Fanni műve