(Salamandra salamandra)
Védett, eszmei értéke 50 000,- Ft
Bokor Veronika
természetvédelmi ökológus
A foltos szalamandra (Salamandra salamandra) a farkos kétéltűek (Caudata) rendjébe tartozó 10-18 cm hosszúságú fajunk. Feje viszonylag széles, orrtájéka pedig lekerekített, kiugró sötét szemei és hosszúkás színes fültőmirigy-dudorok találhatóak mögöttük. Rövid, vaskos mellső lábain négy, míg a hátsókon öt ujj található. Háta közepén két sorban jól látható bőrmirigyek domborodnak, az oldalán pedig barázdák tagolta szemölcssor húzódik. Egész teste nyirkosan fénylő mélyfekete, hasa nemtől függően szurok fekete vagy lilás fekete. A sötét alapszínen változatos árnyalatú, egyedileg változó mintázatot visel, melynek színe a citromsárgától a mély narancsvörösig terjedhet.
Ez a feltűnő mintázat figyelmeztet mérgező bőrváladékára (salamandrin nevezetű alkaloida), mely szembe vagy szájba jutva nyálkahártya gyulladást okozhat, kisebb testű emlősök esetében pedig ez társulhat izomrángással és szapora légzéssel is.
Hazánkban elsősorban az Északi-középhegység hűvös klímájú erdőinek, patakvölgyeinek lakója, Nyugat-Magyarországon előfordul a Kőszegi- és a Soproni-hegységben is.
Kora tavasszal (március-április) előbújnak talajüregben, korhadt fatörzsek alatt húzódó telelőhelyükről, ahol nemritkán több példány is együtt vészeli át a hideg időszakot. Elsősorban alkonyati, éjszakai aktivitású, de tartósan esős időszakban nappal is megfigyelhető.
A foltos szalamandra elevenszülő (ún. vivipar). A lárvák anyjuk testében fejlődnek sokáig és csak a fogantatást követő év tavaszán jönnek a világra. A nőstények éjjelente "szülik meg" lárváikat (40-60 kis szalamandrát is világra hozhat egy anyaállat). A lárvák 25-30 mm hosszúak, végtagjaik teljesen kifejlettek, fejük két oldalán 3-3 külső kopoltyúbojtjuk van. Vízi ászkarákokkal, kisebb férgekkel táplálkoznak. Őszre alakulnak át szárazföldi életet élő, levegővel lélegző példányokká és 4 évesen válnak csak ivaréretté.
A térképen a 100 legfrissebb pont látható. További beállítási lehetőségek a nyitólapon találhatók.